"Nézd csak Jin, egy pillangó!" - kiáltott fel Jimin, én pedig meglepetten pislogtam az alacsonyabb irányába, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy vajon miről beszélhetett. Szőke haját ellepték a hópelyhek, nekem pedig semmi ötletem nem volt, hogy december huszonnegyedikén mégis merre láthatott ilyesmi állatot. Értetlen arcomat látva széles mosolyra húzta angyali ajkait, majd hangos nevetésben tört ki, ezzel megzavarva a természet nyugalmát.
"Nem látod, ugye?" - kérdezte, én pedig elvesztem abban a gyermeki játékosságban, amit az arca sugárzott. Egyszerre volt gyönyörű, gyerekes, huncut és hihetetlenül életvidám. Talán épp ezeknek az összessége miatt szerettem ennyire bele a fiatalabb fiúba. Lassan csóváltam meg a fejem.
"Pedig kismillió röpköd körülöttünk." - jelentette ki egyre ragyogóbb íriszekkel. Már úgy éreztem, hogy ideje rákérdeznem, mert egyre kevésbé értettem, hogy mi folyik körülöttem, de ő nem akart felelni. Csak közelebb lépett hozzám, majd átkarolta a nyakam. Úgy pillantott ajkaimra, mintha azok többet jelentenének neki mindennél, amit emberi elme csak el tud képzelni. Pár másodperccel később ugyanezzel az érzéssel töltött el csókja is. Csak álltunk a sűrű hóesésben. Mikor elváltunk ismét elmosolyodott.
"Rászállt egy az arcodra." - mondta, majd lesimított onnan egy gyönyörű, szinte mérnöki hópelyhet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.